LÉNYEGÉBEN A BEAVATKOZÁSRA A MEGOLDÁS NEM TECHNOLÓGIÁRÓL, POLITIKÁRÓL VAGY KATONAI ERŐBEVETÉSRŐL SZÓL.

Az emberi szellem megújításáról szól.

Az emberek tudatossá válásáról szól a Beavatkozást illetően és ez ellen való nyílt felszólalásáról.

Az elszigeteltség és a nevetségessé tétel véget vetéséről szól, amely visszatartja az embereket, hogy kinyilvánítsák azt, amit látnak és tudnak.

A félelem, az elkerülés, a fantázia és a megtévesztés legyőzéséről szól.

Az emberek erőssé, tudatossá és jogosultá válásáról szól.

Az Emberiség Szövetségesei kritikus tanácsot nyújtanak, amely lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük a Beavatkozást, illetve, hogy ennek hatásait ellensúlyozzuk. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, a Szövetségesek arra ösztönöznek minket, hogy az őshonos intelligenciánkat és jogainkat használjuk és ezáltal szabad fajként töltsük be sorsunkat a Nagyobb Közösségben.

A remény azok által lesz újra lángra lobbantva a világban, akik erőssé tudnak válni a Tudásban.

A remény el tud halványulni, majd újra belobban. Úgy tűnhet, hogy jön és megy, attól függően, hogy az emberek mennyire vannak megingatva és mi az, amit maguknak választanak. A remény benned nyugszik. Az, hogy a Láthatatlanok itt vannak, nem azt jelenti, hogy van remény, mert nélküled nem lenne remény. Mert te és a hozzád hasonlóak új reményt hoznak a világba, mivel te a Tudás ajándékának befogadását tanulod. Ez egy új reményt hoz a világba. Talán ebben a pillanatban számodra ez nem teljesen látható. Talán ez úgy tűnik, hogy túl van a felfogásod határain. De egy nagyobb távlatból nézve, ez olyannyira igaz és olyan nagyon fontos.

A világnak a Nagyobb Közösségbe való emelkedése ehhez szól, mert ha senki sem készülne a Nagyobb Közösségre, nos, akkor a remény elhalványulni látszana. És az emberiség sorsa teljesen kiszámítható lenne. De mivel a világban van remény, mert benned van remény és a hozzád hasonlókban, akik a mélyebb hívásra válaszolnak, az emberiség sorsának van egy nagyobb ígérete és még az emberiség szabadsága is jól bebiztosítható.

Lépések a Tudáshoz

Isten Új Üzenetére