MÁSODIK JELENTÉS: Az Emberi Szabadság Próbatétele

Az emberiség egy nagyon veszélyes és fontos időhöz közeledik a kollektív fejlődésében. Egy intelligens élet Nagyobb Közösségébe való beleolvadásának a határán vagytok. Olyan más fajok lényeivel fogtok találkozni, akik azért jönnek a világotokba, hogy megvédjék a saját érdekeiket és felderítsék az előttük álló lehetőségeket. Ők nem angyalok vagy angyali lények. Ők nem spirituális entitások. Ők olyan lények, akik az erőforrásokért, a szövetkezésért jönnek a világotokba és, hogy előnyre tegyenek szert egy feltörekvésben lévő világban. Ők nem gonoszok. Ők nem szentek. Ezekben a dolgokban ők is olyanok, mint ti vagytok. Őket egyszerűen csak a szükségleteik, a szövetkezéseik, a hitük és a kollektív céljuk hajtja.

Az emberiség számára ez nagyon nagyszerű időszak, de az emberiség nincs felkészülve. A mi nézőpontunkból ezt nagyobb megvilágításban tudjuk átlátni. Mi nem avatkozunk bele az egyének mindennapi életébe a világotokban. Mi nem törekszünk a kormányok meggyőzésére vagy az ott létező bizonyos erőforrásokra vagy a világ bizonyos részeire igényt formálni . Ehelyett mi megfigyelünk és az észrevételeinket szeretnénk jelenteni, mert ez a mi küldetésünk itt.

A Láthatatlanok elmondták nekünk, hogy nagyon sok ember van ma, akik egy furcsa kényelmetlen érzést éreznek, egyfajta bizonytalan sürgősséget, azt érezve, hogy valami történni fog és hogy valamit tenni kell. Lehet, hogy a mindennapi tapasztalataik területen semmi sincs, ami megalapozná ezeket a mélyebb érzéseket, ami igazolná ezeknek az érzéseknek a fontosságát vagy ami kifejezéseiknek tartalmat adna. Ezt mi megtudjuk érteni, mert a saját történelmünkben nekünk is hasonló dolgokon kellett keresztűl mennünk. Mi több különböző fajt képviselünk, akik összeálltunk a mi kis csoportunkban, hogy a Tudás és a Bölcsesség kibontakozását támogassuk a Világegyetemben, különösen olyan fajoknál, melyek a Nagyobb Közösségbe való olvadás küszöbén állnak. Ezek a feltörekvő fajok, különösen kiszolgáltatottak az idegen befolyásnak és manipulációnak. Különösen kiszolgáltatottak, hogy a helyzetüket félreértsék, ami érthető, mert hogyan is tudnák felfogni a Nagyobb Közösségen belüli élet értelmét és összetettségét. Ez az, amiért mi szeretnénk a mi kis szerepünket betölteni az emberiség felkészítésében és tanításában.

Az első jelentésünkben átfogó leírást adtunk a látogatók négy munkálkodási területéről. Az első terület, a kormányok hatalmi pozícióit betöltő fontos embereinek és a vallási intézmények vezetőinek befolyásolása. A második befolyásolási terület azokat érinti, akik spirituális hajlammal rendelkeznek és akik szeretnék magukat megnyitni a világegyetemben létező nagyobb erő felé . A harmadik munkálkodási terület, hogy a látogatók létesítményeket építenek a világban, kulcsfontosságú stratégiai helyeken, lakott központok közelében, ahonnan a Mentális Környezetre gyakorolt hatásuk kivitelezhető. És végül, az emberiséggel való keveredési programjukról beszéltünk, arról a programról, ami már egy jó ideje folyamatban van.

Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen zavaró is lehet ez a hír és talán sok ember számára kiábrándító is lehet, mindazok számára, akik magas elvárásokat és nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy a határokon túlról érkező látogatók áldást és nagy hasznot hoznak majd az emberiség számára. Talán természetes ezeket a dolgokat remélni és elvárni, de a Nagyobb Közösség, amibe az emberiség beleolvad, egy nehéz és versenyképes környezet, különösen a világegyetem azon részein, ahol sok kölönböző faj van kölcsönhatásban egymással és versenyeznek egymással az üzletért és kereskedelemért. A ti világotok egy ilyen területen helyezkedik el. Ez hihetetlennek tűnhet, mert mindig is úgy tűnt, hogy egyedül, elszigetelve éltetek a tér hatalmas ürességében. De valójában a világegyetem egy lakott részén éltek. Ahol az üzlet és a kereskedelem megalapozott és ahol a hagyományok és kölcsönhatások és szövetségek már régóta kialakultak. És a ti hasznotokra , egy csodálatos világban éltek – számos biológiai sokféleség világában, egy csodálatos világban, ellentétben oly sok más világ pusztaságával.

Azonban ez az, ami a helyzet sürgősségét adja és valódi veszélyt jelent, mert birtokotokban van az, amit sokan mások maguknak szeretnének. Céljuk nem az, hogy megsemmisítsenek titeket, hanem hogy elérjék a hűségedet és szövetségedet azért, hogy a világban való létezésed és tevékenységed az ő javukat szolgálja. Kifejlett és bonyolult körülményekbe folytok bele. Itt már nem lehetsz olyan mint egy kisgyerek, aki azt hiszi és reméli, hogy mindenki, akivel találkozik áldást hoz rá. Éleselméjűvé és bölcsé kell válnod, ahogy nekünk is, a történelmünk során bölcsé és éleselméjűvé kellett válnunk. Most az emberiségnek meg kell tanulnia, hogyan működnek a dolgok a Nagyobb Közösségben, a fajok közötti egymásrahatás bonyolultságáról, a kereskedelem összetettségéről és az egyesületek és szövetkezetek árnyaltabb manipulációjáról, amelyek a világok között lettek kialakítva. Ez az emberiség számára egy nehéz, de fontos idő, nagy ígéret ideje, ha mögötte igazi felkészülés van.

Ebben a második értekezésben részletesebben szeretnénk beszélni a különböző látogató csoportok emberi ügyekbe való beavatkozásáról és, hogy ez számodra mit jelenthet és mit fog ez megkövetelni. Nem azért jöttünk, hogy félelmet ébresszünk, hanem azért hogy felelősség érzetet provokáljunk, nagyobb tudatosságot keltsünk és arra az életre való felkészülést támogassuk, amelybe most léptek be, egy nagyszerűbb élet, de nagyobb problémákkal és kihívásokkal is.

Mi a Láthatatlanok jelenléte és spirituális ereje által lettünk ideküldve. Lehet, hogy barátságosabb módon úgy gondolsz rájuk, mint angyalokra, de a Nagyobb Közösségen belül a szerepük nagyobb és a részvételük és a szövetségük mély és átható. A ő spirituális erejük azért van itt, hogy minden világban és minden helyen megáldja az érző lényeket és a mélyebb Tudás és Bölcsesség fejlődésének kialakulását elősegítse, amely a békés kapcsolatok kialakulását lehetővé teszi, mind a világok között és világokon belül. Mi az ő nevükben vagyunk itt. Megkértek arra, hogy jöjjünk ide. És a meglévő információink nagy részét tőlök kaptuk, olyan információt, amit nem tudtunk volna saját magunktól begyűjteni. Nagyon sokat tanultunk tőlük a természetedről. Sokat tanultunk a képességeidről, az erősségeidről, a gyengeségeidről és a kiszolgáltatottságodről. Mi meg tudjuk érteni ezeket a dolgokat, mert ahonnan mi jöttünk, azoknak a világoknak is a Nagyobb Közösségbe való olvadása során keresztűl kellett lépnie ezt a köszöböt. A saját hibáinkból sokat tanultunk és sok szenvedésen mentünk keresztül, oly hibák melyeket az emberiség reméljük elkerül.

Ezért mi nem csak a saját tapasztalatainkkal érkeztünk, hanem egy mélyebb tudatossággal és mélyebb céllal, amely a Láthatatlanok által lett számunkra megadva. A világotokat egy közeli helyről figyeljük meg és mindazok kommunikációját megfigyeljük, akik titeket látogatnak. Tudjuk azt, hogy kik ők. Tudjuk azt, hogy honnan jöttek és miért vannak itt. Mi nem állunk versenyben velük, mert mi nem azért vagyunk itt, hogy kihasználjuk a világot. Mi az Emberiség Szövetségeseinek tartjuk magunkat, és reméljük idővel te is annak fogsz majd tartani minket, mert mi azok vagyunk. És ezt bár bizonyítani nem tudjuk, de reméljük ezt a szavainkon keresztűl és tanácsaink bölcsességével igazolni tudjuk. Reméljük, hogy fel tudunk készíteni arra, ami rád vár. A küldetésünkre egyfajta sürgősséggel érkeztünk, mert az emberiség jól le van maradva a Nagyobb Közösségre való felkészülésben. Évtizedekkel ezelőtt a számos korábbi kísérlet az emberekkel való kapcsolatfelvételre és az emberek jövőjére való felkészítésére, sikertelennek bizonyult. Csak néhány ember volt elérhető, és ahogy azt nekünk mondták, a legtöbb ilyen kapcsolat tévesen lett értelmezve és mások által, különböző célokra lettek felhasználva.

Ezért mi lettünk küldve azok helyében, akik előttünk lettek küldve, hogy segítséget nyújtsanak az emberiségnek. Az egyesült célunkért mi együtt dolgozunk. Mi nem jelentünk nagy katonai erőt, hanem inkább egy titkos és szent szövetséget. Nem szeretnénk azt látni, hogy azokat a fajta ügyeket, amelyek a Nagyobb Közösségben léteznek a világodon belül is elkövessék. Nem akarjuk azt látni, hogy az emberiség elveszíti a szabadságát és az önrendelkezését. Ezek valódi kockázatok. Ezért azt tanácsoljuk, hogy mélyen vedd fontolóra a szavainkat, félelem nélkül, ha ez lehetséges, és azzal a fajta elkötelezetséggel és eltökéltséggel, amit tudunk, hogy minden emberi szívben ott rejlik.

Ma, holnap és holnap után, egy nagy tevékenység van folyamatban és lesz folyamatban azért, hogy az emberi faj felett létrehozzanak egy befolyásolási hálózatott, azok akik a saját érdekeikért látogatják a világot. Ők úgy érzik, hogy azért jönnek ide, hogy megmentsék a világot az emberiségtől. Néhányan azt is hiszik, hogy azért vannak itt, hogy az emberiséget saját magától mentsék meg. Úgy érzik helyesen cselekednek és nem veszik észre, hogy az intézkedéseik nem megfelelőek és nem etikusak. Az ő etikájuk szerint azt cselekszik, amit ésszerűnek és fontosnak tekintenek. Azonban, minden szabadságszerető lénynek, az ilyen fajta megközelítés nem igazolható.

Mi megfigyeljük a látogatók tevékenységeit, ami egyre növekszik. Minden évben egyre többen vannak itt. Messziről jönnek. Kellékeket hoznak magukkal. Elmélyítik az elkötelezetségüket és a részvételüket. A Naprendszeredben sok helyen kommunikációs állomásokat hoznak létre. Megfigyelik az összes űrbe adott kezdeti sugárzásaitokat, és ellene lesznek és el fognak pusztítanak bármit, amit úgy éreznek megzavarhatja a tevékenységüket. Nem csak a világod felett szeretnének ellenőrzést kialakítani, de a világ körülötti területeken is. Ez azért van, mert itt erőkkel versenyeznek. Mindegyik különböző fajoknak a szövetségét képviseli.

Most hadd foglalkozzunk a négy terület közül az utolsóval, amiről az első értekezésünkben már beszéltünk. Ez a látogatók emberi fajjal való keveredéséről szól. Először hadd adjunk egy kis történelmi betekintést. A ti időtök szerint sok ezer évvel ezelőtt, több faj jött az emberiséggel keveredni, hogy az emberiségnek egy nagyobb intelligenciát és alkalmazkodóképességet adjanak. Ez vezetett oly hirtelen, a mai „Modern Ember” megjelenéséhez. Ez az, ami neked dominanciát és hatalmat adott a világban. Ez régen történt.

Nem akarjuk azt látni, hogy az emberiség elveszíti a szabadságát és az önrendelkezését. Ezek valódi kockázatok.

Azonban, a jelenleg végbemenő keveredési program egyáltalán nem ugyanilyen. Ez különböző lények csoportjai és különböző szövetségek által megy végbe. A keveredési programjukkal egy olyan lényt akarnak létrehozni, aki az ő szövetségüknek a része lesz, de aki képes ebben a világban élni és természetes rokonságban van a világgal. A látogatóitok nem tudnak a világod felszínén élni. Muszály föld alatti menedéket keresniük, amit meg is tesznek, vagy a saját űrhajójuk fedélzetén kell élniük, amit gyakran nagy kiterjedésű vízfelületekben rejtenek el. Azért szeretnének az emberiséggel keveredni, hogy a saját érdekeiket védjék, amelyek elsősorban a világotok erőforrásai. Az emberi hűséget szeretnék bebiztosítani és így több generáció óta vesznek részt a keveredési programban, ami az elmúlt húsz évben meglehetősen kiterjedté vált.

A céljuk két részből áll. Először is, mint már említettük, a látogatók egy olyan emberhez hasonló lényt szeretnének létrehozni, aki képes a világotokban élni, de aki hozzájuk fog kötődni és aki az érzékenységek és képességek bővebb sorával fog rendelkezni. Ennek a programnak a második célja az, hogy befolyásolják mindazokat akivel találkoznak és ösztönözzék az embereket a vállalkozásuk segítésében. A látogatók akarják az emberi segítséget és szükségük van erre. Ez minden tekintetben elősegíti a programjukat. Téged értékesnek tartanak. Ugyanakkor nem tartanak magukkal egyenrangúnak vagy egyenlőnek. Téged hasznosnak tartanak. Így, a látogatók mindenkiben akivel találkozni fognak, mindenkiben akit el fognak vinni, az ő felsőbbrendűségük és az ő fontosságuk és az ő értékük éreztetésére, valamint a világban lévő törekvéseik jelentőségének felébresztésére fognak törekedni. Mindenkinek akivel a látogatók találkozni fognak azt fogják mondani, hogy jó okból vannak itt és azokat akiket elfognak biztosítani fogják arról, hogy nem kell félni. És azokkal, akik különösebb fogékonyságot mutatnak, megpróbálnak szövetséget létrehozni – a közös céltudatosság érzetét, még a közös identitásnak és családnak, örökségnek és sorsnak az érzetét is.

Ezen programjukban a látogatók nagyon alaposan tanulmányozták az emberi fiziológiát és pszichológiát, és ki fogják használni azt, amit az emberek akarnak, különösen azokat a dolgokat, amelyeket az emberek szeretnének, de még nem voltak képesek maguknak megszerezni, olyan mint a béke és a rend, a szépség és a nyugalom. Ezek lesznek felajánlva és lesznek emberek, akik hinni fognak. Mások egyszerűen, ott lesznek kihasználva, ahol szükséges.

Itt szükséges azt megérteni, hogy a látogatók azt hiszik, hogy a világ megőrzése érdekében ez teljesen helyénvaló. Úgy érzik, hogy ezzel egy nagy szolgálatot tesznek az emberiségnek, így a saját meggyőződésük szívből jövő. Sajnos ez jól mutatja azt a nagy igazságot a Nagyobb Közösségről, – hogy az igazi Bölcsesség és valódi Tudás oly ritka a világegyetemben , ahogy ez a világotokban is látszik. Számodra természetes azt remélni és elvárni, hogy más fajok kinőtték a csavaros észjárást, az önző törekvéseket, a versenyt és a konfliktust. De sajnos, nem ez a helyzet. A fejlettebb technológia nem növeli az egyének mentális és spirituális erejét.

Sokan vannak ma, akiket az akaratuk ellenére többször is elvisznek. Mivel az emberiség nagyon babonás és próbálja tagadni azokat a dolgokat amelyeket nem ért, ez a szerencsétlen tevékenység jelentős sikerrel folytatódik. Már most is vannak hibrid egyének, részben ember, részben alien, akik a világban sétálnak. Nincsenek túl sokan, de a számuk a jövőben növekedni fog. Talán egy napon te is találkozol eggyel. Úgy fognak kinézni mint te, de mások lesznek. Azt gondolod, hogy emberi lények, de úgy fog tűnni valami fontos hiányzik belőlük, valami ami a ti világotokon belül értékesnek számít. Ezeknek az egyéneknek a felismerésére és azonosítására van lehetőség, de ahhoz, hogy ezt megtegyed a Mentális Környezetben kell jártassá válnod és megtanulnod, hogy mit jelent a Tudás és a Bölcsesség a Nagyobb Közösségben.

Úgy érezzük, hogy ennek megtanulása rendkívül fontos, mert a mi előnyös helyzetünkből mindent látunk ami a világodban zajlik, és azokról a dolgokról, melyeket nem látunk vagy nem férünk hozzá a Láthatatlanok adnak tanácsot. Megértjük ezeket az eseményeket, mert ezek a Nagyobb Közösségben már számtalanszor megtörténtek, ahogy befolyást és meggyőzést alkalmaztak olyan fajokon, melyek vagy túl gyengék vagy túl sebezhetőek a hatékony reagálásra.

Reméljük és bízunk benne, hogy azok közül akik esetleg hallják ezt az üzenetet, egyikőtök sem fogja ezeket az emberi életbe való behatásokat hasznosnak találni. Azokat, akiket ez érint úgy lesznek befolyásolva, hogy ezeket a találkozásokat, mind saját maguk és mind a világ számára hasznosnak gondolják. Az emberek lelki törekvéseik, a béke és a harmónia utáni vágy, a család és befogadás meg lesznek szólítva a látogatók által. Ezek a dogok, amelyek az emberi családról valami oly különlegeset képviselnek, a Bölcsesség és a felkészülés nélkül, nagyszerű sebezhetőségi területnek a jelei. Csak a Tudásban és Bölcsességben erős személyek képesek meglátni a meggyőzések mögötti megtévesztést. Csak ők vannak abban a pozícióban, hogy meglássák az emberi család ellen elkövetet csalást. Csak ők képesek az elmélyüket megvédeni a Mentális Környezetben leadott befolyásokkal szemben, melyek oly sok helyen hatnak ma a világra. Csak ők fogják ezeket látni és tudni.

A szavaink nem fognak elégnek bizonyulni. A férfiaknak és a nőknek meg kell tanulniuk látni és tudni. Ezt mi csak támogatni tudjuk. A világodba való idejövetelünk összhangban történt a Spiritualitás a Nagyobb Közösségben című tanítások bemutatásával, és mivel a felkészítés itt van, ezért tudunk mi a bátorítás forrása lenni. Tudjuk, hogy ha a felkészítés nem lenne itt, a figyelmeztetésünk és bátorításunk nem lenne elegendő és nem lenne sikeres. A Teremtő és a Láthatatlanok szeretnék az emberiséget felkészíteni a Nagyobb Közösségre. A tény az, hogy ebben az időben az emberiségnek erre van a legnagyobb szüksége.

Ezért azt javasoljük, hogy ne hidd el, hogy az emberi lények és gyermekeik és családjuk elvitele bármilyen hasznot is jelent az emberisének. Ezt muszály kihangsúlyoznunk. A szabadságod értékes. Az egyéni szabadságod és a fajod szabadsága értékes. Nekünk oly sokáig tartott visszanyerni a szabadságunkat. Nem akarjuk azt látni, hogy elveszítsd a tiédet.

A világban zajló keveredési program folytatódni fog. Csak egyetlen mód van rá, hogy ezt meg lehessen állítani, ha az emberek erre a nagyobb tudatosságra és egyfajta belső tartásra tesznek szert. Ezeknek a behatásoknak csak ez fog véget vetni. Csak ez fogja a mögötte lévő csalást leleplezni. Nehéz azt nekünk elképzelni, hogy milyen szörnyű lehet az embereknek, azoknak a férfiaknak és nőknek és azoknak a csöppségeknek akik ezen a kezelésen, ezen az átnevelésen, ezen a lecsendesítésen keresztül mennek. A mi értékeinkhez képest ezek iszonyúnak tűnnek, de ugyanakkor tudjuk, hogy ezek a dolgok a Nagyobb Közösségben megtörténnek és az emlékezet előtti időkig visszamenőleg előfordultak.

Szavaink talán egyre több és több kérdést fognak gerjeszteni. Ez egészséges és természetes, de mi nem tudunk az összes kérdésedre választ adni. Magadnak kell a válaszhoz vezető eszközöket megtalálni. De ezt nem tudod megtenni a felkészítés nélkül és nem tudod megtenni a helyes útbaigazítás nélkül. Megértjük, hogy az emberiség mint egész, jelenleg nem képes kölönbséget tenni a Nagyobb Közösség demonstrációja és a spirituális megnyilvánulás között. Ez valóban egy bonyolult helyzet, mert a látogatóitok képesek képeket kivetíteni, a Mentális Környezeten keresztűl tudnak az emberekhez beszélni, és az emberek a hangjukat meg tudják hallani és általuk ki tudják fejezni magukat. Az ilyen fajta befolyást be tudják vetni, mert az emberiség még nem rendelkezik az e fajta képességgel és tisztánlátással.

Az emberiség nem egységes. Darabokra van esve. Saját magával van viszályban. A külső bezavarásokkal és a manipulációval szemben ez rendkívül sebezhetővé tesz titeket. A látogatóid megértették, hogy a lelki vágyaitok és hajlamaitok különösen kiszolgáltatottá és különösen jó alanyá tesznek a használatukhoz. Mennyire nehéz is igazi tárgyilagosságot nyerni ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Még ott is ahonnan mi érkeztünk, ez egy nagy kihívás volt. De azok számára, akik továbbra is szeretnének szabadok maradni és önrendelkezést gyakorolni, muszály ezeket a képességeket kifejlesztenijük, és muszály megóvnijuk az erőforrásaikat annak érdekében, hogy ezeket ne kelljen másoktól kérni. Ha a világod az önellátását elveszíti, akkor nagyrészben a szabadságát is elveszíti. Ha a megélhetéshez szükséges erőforrásokat a világon túlról kell beszerezned, akkor a hatalmad nagyrészét mások kezére fogod elveszíteni. Mivel a világod erőforrásai rohamosan csökkenőben vannak, ez nekünk, akik a távolból figyelünk, komoly aggodalmat okoz. Ez a látogatóid számára is aggodalomra ad okot, mert ők nem a te számodra, hanem a saját maguk számára szeretnék megállítani a környezeted rombolását.

A szabadságod értékes. Az egyéni szabadságod és a fajod szabadsága értékes. Nekünk oly sokáig tartott visszanyerni a szabadságunkat. Nem akarjuk azt látni, hogy elveszítsd a tiédet.

A keveredési programnak csak egyetlen célja van, és ez az, hogy lehetővé tegye a látogatók számára, hogy létrehozzanak egy jelenlétet és egy vezérlő befolyást a világban. Ne gondolod, hogy a látogatóknak szükségük van bármi másra tőled az erőforrásaidon kívül. Ne gondold, hogy szükségük van az emberségedre. Az emberségedet csak azért akarják, hogy bebiztosítsák a maguk pozicióját a világban. Ne hízelegj magadnak. Ne próbáld ilyen gondolatokkal kényeztetni magad. Nincs alapjuk. Ha megtanulod tisztán látni a helyzetet, ahogy az van, ezeket a dolgokat magadtól észre fogod venni és tudni fogod. Meg fogod érteni, hogy mi miért vagyunk itt és az emberiségnek miért van szüksége szövetségesekre az intelligens élet Nagyobb Közösségében. És meg fogod látni a nagyobb Tudásról és Bölcsességről és a Nagyobb Közösség Spiritualitásáról való tanulás fontosságát.

Szükségetek lesz a nagyobb Tudásra és Bölcsességre annak érdekében, hogy egy független fajként tudjátok megalapozni magatokat, mert egy olyan környezetbe olvadtok bele, ahol ezek a dolgok létfontosságuak a sikerhez, a szabadsághoz, a boldogsághoz és az erőhöz. Azonban a függetlenségedet napról-napra veszíted el. Lehet, hogy nem látod a szabadságod veszteségét, de talán valamilyen módon érzed. Hogy is láthatnád? Nem tudsz a világból kimenni, hogy a körülötted zajló események tanúja légy. Nincs hozzáférésed a jelenlegi világban működő alien erők politikai és kereskedelmi bonyolultságához, hogy megértsd az összetettségüket, az etikájukat, és az értékeiket.

Soha ne gondold, hogy bármelyik faj, aki a világegyetembe utazik a kereskedelemért , spirituálisan fejlett. Akik a kereskedelmet keresik, előnyre szeretnének szert tenni. Azokat, akik világból világba utaznak, akik az erőforrásokat szeretnék felfedezni, akik a saját zászlójukat akarják leszúrni, nem tartanád lelkileg fejletnek. Mi nem tartjuk őket lelkileg fejlettnek. Van világi hatalom, és van spirituális erő. E dolgok közötti különbséget meg tudod érteni, és most egy nagyobb környezetben szükséges, hogy ezt a különbséget meglásd.

Ezért mi, a szabadságod fenntartása érdekében az elkötelezetség érzésével és erős ösztönzéssel jövünk, hogy erőssé és éleselméjűvé válj és ne add át magad azoknak akiket nem ismersz a béke, a hatalom és a befogadás meggyőzésének vagy ígéretének. És ne hagyd magad azzal a gondolattal vígasztalni, hogy minden jól fog végződni számodra és az emberiség számára is, mert ez nem Bölcsesség. Mert a Bölcseknek, legyen az bárhol is, meg kell tanulni meglátni a körülöttük lévő élet valóságát és megtanulni ezzel az élettel előnyös módon egyességet kötni.

Ezért fogadd el a bátorításunkat. Ezekről a dolgokról még fogunk beszélni és be fogjuk mutatni a megkülönböztetés és megfontoltság elsajátításának fontosságát. Többet fogunk beszélni a látogatók világban való részvételi területeiről, amit nagyon fontos számodra megérteni. Reméljük, hogy a szavainkat be tudod fogadni.

Azonban a függetlenségedet napról-napra veszíted el. Lehet, hogy nem látod a szabadságod veszteségét, de talán valamilyen módon érzed.