Első Jelentés: KIK VAGYUNK ÉS MIT KÉPVISELÜNK

Üdvözlünk. Az Emberiség Szövetségesei vagyunk itt, hogy hosszú késés után ismét beszéljünk veled. Mi most messze vagyunk a világodtól, és egy ideje távol vagyunk. De sok mindent átadhatunk neked, ami nagy jelentőséggel és fontossággal bír majd számodra a jövőben, és a fejlődésedre és szabad fajjá válásod lehetőségére a világegyetemben, ahol az igazi szabadság olyan nagyon ritka.

Azoknak a szabad fajoknak a nevében szólunk, akik sok olyan más fajok között élnek, akik nem szabadok. De nem a kormányaik képviseletében vagyunk itt. Ehelyett a Felsőbb Hatalmak küldtek a szellemi birodalomból, hogy ezeket a Jelentéseket megadjuk az emberiségnek.

Ebből a célból több nemzetből érkeztünk, és az ügyünkben egyesültek vagyunk. Nem fogod tudni a nevünket és a világaink nevét sem, mert elrejtve kell maradniuk. Miután elkezded megérteni a világegyetem Nagyobb Közösségében lévő élet valóságait, képes leszel megérteni, miért kell ezt a diszkréciót gyakorolni.

Neked, aki mindent a körülötted lévő űrbe sugárzol, fel kell ismerned, ahhoz hogy szabad légy diszkrétnek kell lenned. Ez az emberiség számára nagy, megtanulandó lecke, ahogy az intelligens élettel teli világegyetem küszöbén áll.

Azért vagyunk itt, hogy tanácsot adjunk és perspektívát adjunk, és helyesbítsük sok olyan feltételezésedet vagy hitedet, amelyek veszélyeztethetik a helyzeted megértésének képességét és azt a nagy kihívást, amivel most szembe kell nézned a világodba történő Beavatkozással más fajok által, akik itt vannak, hogy kihasználják a gyengeségeidet, a megosztottságodat és a babonáidat a saját céljaikra – hogy létrehozzák elsőbbségüket ebben a világban az erő használata nélkül.

Az előző Jelentéseinkben erről hosszadalmasan beszéltünk. De most el kell mondanunk neked néhány más dologot is, amelyeket fontos tudni a szabadság jelentéséről ebben a világegyetemben – mit fog ez jelenteni a világod számára, a nagy kihívás, milyen hatással lesz ez a felfogásodra, és a nagyobb egység, amit ez meg fog követelni a nemzetek között.

Mert a világ nem marad szabad, ha folytatod az egymás közötti küzdelmet – a széthúzásaidat, a versenyzésedet, az erőszakodat, a háborúidat. Magad között harcolva, fogalmad sincs azok jelenlétéről, akik beavatkoznak, vagy a helyi világegyetemben azokról a sok szemekpárról, melyek téged figyelnek, és az emberiség összes hibáját, amelyet az űrbe sugároz, hogy a diszkrét megfigyelő láthassa – a törzseitek harcolnak egymással egy gyönyörű világban, amelyet mások kívánnak. És bár nem sok más faj vagy nemzet van tudatában a létezésednek, a kihívás még mindig nagyon nagy, nagyon valóságos és folyamatosan növekszik.

Tehát most olyan dolgokról kell beszélnünk, amelyek a jövőddel vannak kapcsolatban, köze van az emberiség szabad fajjá válásának lehetőségével a világegyetemben, ahol a verseny magasabb szintre került, mint amit te értesz.

Az emberiség iránti nagy tisztelettel adjuk ezt, mert életben tartottad a vallási hagyományidat és az egyénen belüli Tudás ereje még mindig felismert és tiszteletben van tartva itt, ahogy ez sok más helyen elveszett és elfelejtett vagy soha nem volt felismerve. Mert a nagy technológiai nemzetek az űrben, a környékbeli térségben nagyrészt vallástól, spiritualitástól és magasabb szintű etikától mentesek, melyek számodra még mindig kedvesek, amit mi is értékelünk.

Annál a nagy fordulópontnál állsz, ahol vagy idegen hatalmak behódolása alá esel vagy felemelkedsz a végtelen konfliktusaidból, hogy szabad nemzetként megalapítsd magad. Sok bölcsességet és perspektívát adtunk erről a korábbi Jelentéseinkben. De most el kell mondanunk neked, hogy mit jelent a szabadság, és mit igényel a nemzeteidtől és népeidtől.

Míg a világok eltérőek és egyediek, és sok szempontból különböznek, a szabadság követelményei a világegyetemben mindenki számára azonosak. Meg kell értened ezeket a követelményeket, és semmilyen módon nem szabad elhanyagolni őket.

A nemzetek közötti béke nemcsak a háború és a konfliktus megszüntetése. Egy felkészülésnek kell lennie a nagyobb elkötelezettségre és a nagyobb kihívások sorára, amelyekkel a világod most szembesül, és egyre inkább szembesülni fog a továbblépés során.

A szabadságod most az, hogy megvédjed a világot, hogy elszigeteld a világot azoktól az erőktől, akik megpróbálnak itt beavatkozni, mind a fizikai, mind a mentális környezeten keresztül.

A szabadság, amely megkívánja a nemzeteidtől az együttműködést, azt is megköveteli, hogy ne legyen nagy a nézeteltérés, mivel a kívülről érkező befolyás, a Nagyobb Közösség részéről, a különbségtételt ösztönözni fogja, ahogyan ezt most is teszi. Arra törekszik, hogy meggyengítse a legerősebb nemzeteket azzal, hogy végtelen és megoldatlan konfliktusokba és versenybe vonzza őket. Arra törekszik, hogy gyengítse az embereknek a saját kormányukba és intézményeikbe vetett hitét, ahogy az most is történik.

Az emberi vezetés erejének és intézményeknek erősebbé kell válniuk a jövőben, és egységesebbé kell válniuk a nemzetek között és a nemzeteken át. Mert ami az emberiséget egyesíteni fogja, az a Nagyobb Közösség kihívása. Ami együttműködést fog megkívánni, az a Beavatkozás fenyegetése kívülről. Ami egységében és céljában fel fogja emelni az emberiséget, az a felbukkanássa az intelligens élet ezen nagyobb arénájában.

A szabadság itt nem a kaotikus lét szabadsága vagy csupán a személyes cél és törekvések szabadságába bomlás. Ez a szabadság arra, hogy elszigeteljed és megvédjed a világot a nagyobb technológiai erőktől, amelyek körülötted léteznek, akik törekszenek meggyőzni és árnyalt módon megosztottá tenni téged.

Mert a hódítás nem megengedett a térnek ezen területén. Erről ezelőtt már többet beszéltünk. Mégis ezt meg kell ismételni, mivel az emberiség hozzáállása még mindig nagyon harcias és rivalizáló. A Beavatkozásra katonai értelemben fog gondolni. De egyetlen beavatkozó faj vagy csoport sem törekszik megsemmisíteni ennek a világnak az erőforrásait vagy azon reményüket, hogy az emberiség munkaerővé válik – engedékeny és hűséges feléjük. Most új módon kell elkezdened gondolkodni, mert a Nagyobb Közösségben a befolyás erős. Most ez a küszöb vár rád.

A jövőbeni szabadságod, ha képes leszel rá megszerezni és fenntartani, szükségszerűen korlátozni fogja az egyéni szabadságot. Mert a világ minden polgárának el kell köteleznie magát a világ védelme mellett. Ez alapvető lesz. Bár ha egyszer meglátod a Beavatkozás csápjait, a mai világban és a jövőben ez a megértés növekedni fog és ennek az alapod részévé kell válnia.

Nem veszed észre, hogy egy gyönyörű bolygón élsz a kopár világok univerzumában. A világok legtöbb lakhatósága a fejlett technológia terméke és a fejlett fajok származási világai nagyban ki lettek fosztva, mint ahogy most te is kifosztod a világodat.

Ez egy Nagyobb Közösségi tudatosság és megértés, amelyet ma itt benned támogatunk. Nem gondolkozhatsz úgy, mint egy primitív ember, mert a világegyetem, amellyel szembesülsz, nem primitív. Nem utalhatsz csak a múltra, kivéve annak megértésében, hogy az összes Beavatkozást agresszív célokra végzik. Ne gondold azt, hogy bármely faj ide fog jönni, hogy tényleg segítsen neked, mert ha látható módon megalapozzák itt a jelenlétüket, akkor az egy nagy meggyőzés része lesz.

Ha folyamatosan lerontod a világot, annyira instabillá fogsz válni a világban, hogy pusztán kétségbeesésből kívülről fogsz segítséget keresni. Ez a nagy veszély, amellyel most szembe kell nézned.

Egyetlen beavatkozó faj sem azért van itt ma a világban, hogy segítsen az emberiségnek. Ők versenyző fajok itt, versenyeznek az előnyökért ebben a világban, a nagy lehetőségek és gazdagság világában. Még azt sem fogod fel, mennyire fontos.

A szabadságodnak a jövőben nagyon praktikusnak és egységesnek kell lennie. Együtt kell szabadnak lenni, és nem szabadnak lenni egymástól külön-külön. Szabadnak kell lenni a célban, nem szabadnak lenni ezt a célt lebontani. Szabadnak kell lenni az egyesülésére, nem szabadnak lenni megbontani ezt az egységet.

Talán ez nem látszik szabadságnak számodra onnan, ahol ebben a pillanatban állsz, de ellentétben a legtöbb nemzet valóságával az űr ezen egész térségében, ez egy nagy szabadság, biztosítunk téged.

A Jelentéseinkben körül fogjuk írni, hogyan nézhet ki a szabadság a megalapozott állapotban. A Nagyobb Közösség külső valósága fogja nagymértékben meghatározni, miként lesz ez a szabadság megalapozva és hogyan kell fenntartani.

Mégis még mindig úgy élsz, hogy azt gondolod elszigetelt vagy a világegyetemben, hogy a világegyetem egy nagy üres tér körülötted. És talán úgy érzed, hogy különleges vagy és az Isteni által áldott, annyira különleges, hogy bármely faj, aki ide jönne, segíteni, megérteni szeretne téged vagy értékelni fog téged. De ilyen az elszigetelten élés tudatlansága, a tudatlanság, amivel a világegyetemben minden feltörekvő faj valószínűleg valamilyen mértékben rendelkezni fog.

Egyedül azt gondolod, hogy egyedi és különleges vagy. De amikor belépsz az élet ezen nagyszerű panorámájába, látni fogod, hogy mások csak a saját javuk szempontjából fognak tekinteni rád, és hogy csak az a néhány szabad faj lesz az űrrészedben, aki nagyobb okokból és magasabb célért fog értékelni téged.

A Beavatkozástól való szabadságunk visszaszerzéséért és fenntartásáért nagyon meg kellett küzdenünk, ami megkövetelte tőlünk, hogy nagyon diszkrétek maradjunk az élet ezen nagyobb panorámájában. Ez megkövetelte, hogy tartózkodjunk a nagy kereskedelemhálózatoktól, és szabadok legyünk az átívelő kereskedelemi szervezetektől, amelyek meghatározzák, hogy a fajok hogyan fognak közreműködni és részt venni a kereskedelemben egymással. Mert ha egyszer belépsz ezekbe a hálózatokba, a szabadságod el fog veszni.

Neked, aki nagyobb technológiát kívánsz a nagyobb erőktől a világegyetemben, meg kell tanulnod ezt a leckét. Ne fogadj el semmilyen technológiát azoktól, akik a világodat látogatják. Mert a jövőbeni függőséged magjait fogják elültetni és ezekkel a magokkal, ahogy növekednek, egyre nagyobb és nagyobb hatóságot szereznek az elméd és a világod felett.

A saját világainkban ezeket a leckéket meg kellett tanulnunk. És bár a világaink egyediek és aktívan nem vesznek részt egymással, kivéve nagyon korlátozott politikai alapon, a világegyetemben vannak Felsőbb Hatalmak, akik irányítják a terjedelmes Bölcsek Hálózatát – akik különböző világokban és nemzetekben alkalmaznak egyéneket.

Mi ennek a Hálózatnak a részei vagyunk és ezért jöttünk, hogy segítséget nyújtsunk. Nem áll érdekünkben megalapozni magunkat ebben a világban, mivel még nem álltok készen a kapcsolatfelvételre. A saját erőfeszítéseid révén kell elérned a szabadságot. Bölcsességet, figyelmeztetést és perspektívát adhatunk, de neked kell kiérdemelned a jelen és jövőbeli szabadságodat és hasznosítani a nagy megértést, amit adunk neked.

Fogalmad sincs, hogy valójában milyen csüggesztő a világegyetem – hány világ esett idegen uralom alá, nagyon hasonló kialakulási állapotban lévő világok, mint a tiéd és mennyire kevesen voltak képesek megmenekülni ettől a dominanciától.

A Felsőbb Hatalmak munkájának része, hogy támogassa ezt a szabadságot azokban a fajokban, akik potenciát mutatnak – az Isteni által kijelölt Felsőbb Hatalmak, hogy megvédjék a Tudást a világegyetemben – nagyobb bölcsességet, célt és értelmet.

Ellenkező esetben a fejlődő technológiai társadalmak egyre inkább egymáshoz hasonlóvá válnak: világi, merev, uralkodó, folyamatosan egymással versenyeznek az előnyökért. Nem értékelnék az egyéni szabadságod, csak úgy látnak, hogy kaotikus és romboló vagy a világodra. Nem értik azokat a dolgokat, amelyekről beszélünk. Nem tudnak a Felsőbb Hatalmakról. És ha tudomásuk van erről, mindenhol megpróbálják elnyomni ezen Hatalmak kifejeződését.

Ez az élet valósága a világegyetemben, az Isteni Jelenléttől és Céltől való Különválás valósága – a Különválás, ami alatt te is folyamatosan élsz. A Különválás láncainak széttörése különleges bölcsességet, hatalmat és erőt követel, melyet ki kell fejlesztened és amit támogatni kell benned a Felsőbb Hatalmak által.

Amikor a Felsőbb Hatalmakról beszélünk, nem a fajok lényeiről beszélünk a fizikai dimenzióban, mivel nincsenek megvilágosodott fajok a világegyetemben, tényleg, csak bölcsesség kis csoportjai kapcsolódnak egymással, mind fizikai, mind titokzatos módon. Ily módon a Bölcsek Hálózatai, a Láthatatlan Hatalmakon, az Angyali Jelenléten keresztül kommunikálhatnak anélkül, hogy bármikor fizikai kapcsolatba kerülnének, amely sok esetben soha nem fordulhat elő.

Ez az emberiség nagy kihívása, szabadságának és szuverenitásának a kihívása ezen a világon. Ahogy folytatjuk, beszélni fogunk ennek a szabadságnak a jelentéséről, ennek a szabadságnak a követelményeiről és arról a nagy erőről, amelyet meg kell adni a fenntartásához olyan sok nemzet között, akik nem szabadok.

Ez egy nagy igazság a világegyetemben, hogy a Bölcseknek rejtettnek kell maradniuk, hogy bölcsek maradjanak. Ez a nagy lecke most előtted.